Tizenegy és fél évet kapott a tiszakécskei nő, aki alvó emberekre gyújtotta a házat

Jogerősen tizenegy és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házat egy alvó ismerősére és annak élettársára 2019-ben.

Emberölés kísérlete miatt 14 év fegyházra ítéltek egy tiszakécskei férfit

Minősített emberölés kísérlete és közveszélyokozás miatt 14 év fegyházra ítélt egy tiszakécskei férfit első fokon a Kecskeméti Törvényszék - közölte a bíróság sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Nyolc év börtönre ítélték a barátját "megleckéztetésből" felakasztó férfit

Emberölés kísérlete miatt - nem jogerősen - nyolc év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 39 éves kiskunhalasi férfit, aki leütötte, majd öngyilkosságnak álcázva az esetet, felakasztotta barátját - közölte a bíróság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki meg akarta ölni a szomszédját

A Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a kertszomszédját próbálta megölni.

Kilenc évre ítélték az alvó ismerőse házát felgyújtó szatymazi férfit

Kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2018 májusában féltékenységből rágyújtotta az egykori szatymazi bakterházat alvó ismerősére.

Vádat emeltek egy zsilettpengés támadó ellen Miskolcon

Vádat emeltek egy fiatal ellen, aki zsilettpengével sebesített meg egy férfit tavaly tavasszal Miskolcon.

Letartóztattak egy férfit, aki autójával nekihajtott az őt felbosszantó motorosnak Bicskén

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki autójával vasárnap nekihajtott az őt felbosszantó motorosnak Bicskén - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Hét év börtönre ítéltek egy olasz férfit emberölés kísérletéért Kecskeméten

Hét év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy olasz állampolgárt, aki 2018-ban egy szórakozóhely előtt életveszélyesen megsebesített egy férfit.

Életfogytiglanra ítélték azt a férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre

Emberölés kísérlete miatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre 2018 májusában Budapesten - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t.

Emberölés kísérlete miatt jogerősen tizenkét év fegyházra ítéltek egy férfit Szombathelyen

Előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék jogerősen azt a férfit, aki 2018 szeptemberében rálőtt egy vállalkozóra.

Nyomoznak a bozótvágó késsel rendőrre támadó férfi ügyében

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt rendelt el nyomozást a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki egy bozótvágó késsel rátámadt a jogszerűen intézkedő rendőrökre vasárnap.

Vádat emeltek a feleségét szíven szúró Vas megyei férfi ellen

Emberölés kísérletének bűntette és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly májusban egy családi vita hevében, életveszélyes sérülést okozva szíven szúrta a feleségét.